Betöltés

Odacsap a Fundamenta, nagy változások az év végén

szerző: Bankmonitor.hu
2017-12-19

A hazai pénzügyi intézmények nem nagyon szoktak sok izgalmat tartogatni az év végére, de a mostani ez alól kivétel. December közepétől a Fundamenta több fontos változtatást is eszközölt a termékein. A következőkben ebből szemezgetünk. Érdemes végigolvasni írásunkat, mert vannak olyanok is közöttük, melyek az új ügyfeleknek kifejezetten kedvezőek.

Az év vége általában nem szokott nagyobb izgalmakat hozni. Bár azért vannak kivételek, amikor igenis pont az év végi hajrában szánja rá magát egy cég, hogy nagyobb lélegzetvételű változást indítson el a termékeinél. A Bankmonitor pénzügyi termékek összehasonlításával és azok elérhetővé tételével foglalkozik, így mi is árgus szemekkel figyeljük a piacot, és be is számolunk róla, ha véleményünk szerint nagy lépésre szánta el magát egy intézmény.

A történet főhőse a Fundamenta, amely több hirdetményét is átírta és 2017. december 15-től változtatott a termékpalettáján szereplő lakáskassza termékek paraméterein. Mivel a legnagyobb szereplőről van szó a piacon, ezért külön is érdekes lenne, hogy mit lépnek. A kalkulátorainkat folyamatosan frissítjük, ez meg is fog történni hamarosan, viszont nem is feltétlenül a pontos paraméterek az érdekesek, hanem hogy milyen irányban gondolkozik a cég.

Nézd meg lakástakarék kalkulátorunkkal, hogy az igényeidhez melyik passzol leginkább!

Lakástakarék kalkulátor

step-1
Havi X Ft befizetés
Y év-en keresztül

(lakáscélra vagy lakáshitel törlesztésre)
ebből állami támogatás
% éves hozam (EBKM)
  • Teljes állami garancia a befizetett pénzre (OBA)
  • garantált éves hozam

Most Q Ft állami támogatással
Z Ft gyűjthetsz össze lakás célra.

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

1) A betéti kamat visszaesik, követve a piacot

Ha körbenézünk a lakástakarékok között például a Bankmonitor kalkulátorával, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a lakástakarékra fizetett betéti kamat jellemzően 0,1%. A négy lakástakarékpénztárból három (Aegon, Erste, OTP) is ezt határozta meg, a Fundamenta volt az, aki december 15 előtt 1%-os kamattal futott.

Az említett időpont után viszont a nagy differencia a Fundamenta és a piac között megszűnik, az új termékeinél már az általános gyakorlat a 0,1%-os betéti kamat lesz. Ez valóban fájó tud lenni, mert például egy négyéves lakástakaréknál bő 25 ezer forint volt a kamat, míg ez a jövőben a tizedére esik vissza.

Azt viszont ne felejtsük el, hogy eddig sem a betéti kamat mértéke volt önmagában az, ami miatt LTP-t kötöttek az emberek, hanem az állami támogatás. Ennek mértéke a befizetések 30%-a, maximum 72 ezer forint évente (ezt 20 ezer forintos befizetésnél érhetjük el). A korábbi példánál maradva a 4 éves havi 20 ezres befizetésnél az állami támogatás közel 300 ezer forintot ért el. Itt pedig semmi sem változik.

2) Kettéválasztja a termékeit a Fundamenta, felpumpálhatjuk a szerződéses összeget

A lakástakarék nemcsak azért kifizetődő, mert állami támogatás jár hozzá, hanem azért is, mert ha több szerződést kötünk, akkor az állami támogatás többszörözhető. Az éves 72 ezer forintos limit így kitolható, ehhez csak az kell, hogy közeli hozzátartozó legyen a szerződés kedvezményezettje.

Igen ám, de akinek nincs közeli hozzátartozója, vagy valamiért nem adta volna a nevét egy ilyen akcióhoz, azt bekorlátozta a szabályozás. Értelemszerűen a lakáskasszák is alkalmazkodtak ehhez a helyzethez és csak olyan terméket tettek elérhetővé, amire maximum havi szinten 20 ezer forintot lehetett befizetni. Nem lett volna értelme többet befizetni egy szerződésre, mert arra már nem járt volna támogatás.

A Fundamenta sem tudja ezt átírni, vagyis egy szerződésre az állami támogatás maximuma nem lehet 72 ezer forint feletti. Viszont azt meg tudja tenni, hogy olyan terméket hozzon létre, ami 20 ezer feletti összeggel is elindítható (21 ezer és 40 ezer között 1000 forintonként lehet felfelé lépkedni). Ez együtt jár azzal is, hogy az elérhető EBKM állami támogatással lényegesen visszaesik (közel lefeleződik 40 ezres befizetésnél).

Kérdezhetnénk, hogy miért jó ez, ha nem nő a befizetési összeggel az állami támogatás felső határa? Hát azért, mert minél nagyobb a befizetés, annál magasabb az elérhető szerződéses összeg (befizetés, kamat, állami támogatás, kölcsön), vagyis a lakástakaréktól igényelhető kölcsön mértéke is. Ezzel valószínűleg azok életét tudják egyszerűsíteni, akik nem lennének képesek másként nagyobb összeget összegyűjteni lakáscélra. Márpedig a mai ingatlanárak mellett gyorsan röpködnek a 10 milliók.

Ehhez kapcsolódóan pozitív hír, hogy mindegyik futamidőre lehet majd választani a 20 ezer forint feletti havi befizetés módozatát. Sőt, azt a rést is betölti a Fundamenta, hogy mostantól már 5 éves terméke is lesz a 4, 6, 8 és 10 évesen kívül.

3) Hitelkamat és kezelési költség

Az LTP-t nyitók közül sokan egészen biztosan a befizetés, az állami támogatás és a betéti kamat mellett a hitelre fókuszálnak, hiszen ez akár duplázhatja is a lakáscélra felhasználható összeget. Ezért nem mindegy, hogy milyen feltételekkel lehet kölcsönt igényelni a lakástakaréktól.

A Fundamenta hitelkamata eddig is kedvező volt a versenytársakkal összehasonlítva, viszont a mellékelt ábra szerint még ezen is tudott egy kicsit faragni. A jövőben a 3,9%-os hitelkamat helyett 3,5% lesz a kamatozása a kölcsönnek. Ráadásul csatlakozott a többi szereplőhöz és a jövőben nem számítanak fel kezelési költséget (ez korábban 1% volt). A két hatás eredőjeként a lakáskölcsön teljes hiteldíj mutatója is a korábbiakhoz képest csökkenni fog. Így, akinek ez kiemelten fontos, ez sokat spórolhat a jövőben.

Ha szeretnéd megtalálni a legjobb lakástakarékot, használd lakástakarék kalkulátorunkat, vagy látogass el otp lakástakarék, fundamenta lakástakarék, erste lakástakarék vagy aegon lakástakarék oldalainkra!

Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés. Egyedi kedvezmények, melyek csak a Bankmonitornál érhetőek el.

Szeretném igénybe venni
a Bankmonitor segítségét Lakástakarék vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

3 Hozzászólás

  1. Brandtné Szalai Veronika

    Igen, segíthetnek. Bár eddig egyetlen levelemre sem válaszoltak.
    Na, talán most.
    Fundamenta lakáskassza kalkulációja szerint havi 20.000,- Ft befizetéssel, 50 hónapra kötött takarékosság esetén az EBKM (magyarázat a kalkulációs lap szerint: “A betét és az állami támogatás éves hozamát mutatja), konkrétan 9,85%. Kérdésem: Hogyan lehet ez summa: 2.770,- Ft?
    Várom válaszukat: Brandtné Szalai Veronika

    1. bankmonitor.hu

      Kedves Veronika!

      A 2770 forint a lakástakarékpénztár által fizetett betéti kamatra vonatkozik (ez 0,1%-os kamatot jelent). Az állami támogatás révén 300 ezer forintot kap, valamint 50 hónapra befizet 1 millió forintot. Összesen ez 1.302.770 forint.
      Az EBKM számításba beleveszik havi befizetéseket, az arra kapott 30%-os állami támogatást, a betéti kamatot azokból kivonják a költségeket (induláskor 1%-os számlanyitási díj, számlavezetési díj 150 Ft/hó) majd ezeket évesítik. Összességében így jön ki a 9,85% az említett Fundamenta terméknél. Az EBKM számításról ebben a cikkünkben írtunk.

  2. Antal István

    Engem most hívott egy számomra tök ismeretlen a Fundamentától, hogy a szerződésem új szakaszba lépett. Erőszakos volt, és telefonon nem akart tájékoztatást adni. Inkább beparáztatott. Mindenképp jönni akar, és még szombaton is hajlandó lenne, csak jöhessen.

    Nagyon frusztrál a dolog. Gondolkodom hogy felhívom és lemondom, mert így nem szeretem a kényszer marketingget.

    Mit akarhat?

    Ahogy említettem, a telefonos tájékoztatástól mereven elzárkózott.

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Akár százezreket is megspórolhatsz a meglévő hiteleden!

2018. 07. 17.

Mikor éri meg elgondolkozni a hitelkiváltáson, azaz a meglévőhitelünk helyett olcsóbbat keresni? Praktikus információk és a leggyakoribb hibák.  A számunkra elérhető hitel kamatszintjét és egyéb kondícióit alapvetően az igazolt jövedelem...

Megindultak a kamatok, mi lesz a hitelemmel?

2018. 07. 12.

A lakáshitelek törlesztői az utóbbi két hónapban emelkedésnek indultak, ami azért érdekes jelenség egy laikus számára, mert a jegybanki alapkamat eközben egy tapodtat sem mozdult. Joggal tehetné fel egy hitelesben...

Sürgős felújítás fillérekből lakástakarékkal

Érdekes kérdés merült fel egy érdeklődőben, azt akarta ugyanis tudni, hogy a közeljövőben (szinte azonnal) esedékes közel 3 millió Ft-os felújításához egyáltalán fel tud-e használni lakástakarékot. Egyébként lakásfelújítási hitelben gondolkozott,...

Blogajánló

  • alapblog

    FANG: az évtized sztárbefektetései

    Legyőzhetetlen technológiai részvények? Bár az amerikai részvények általánosságban is szárnyalnak az elmúlt években, a FANG-részvények kiemelkednek a piacon. Bátran állíthatjuk, hogy a FANG-részvények, vagyis a...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.