loading

Sokaknak anyagi lecsúszás a nyugdíjba menetel. Mutatjuk a számokat!

Az állami nyugdíj egyre kevésbé képes arra, hogy tisztes megélhetést biztosítson az idős generációknak. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a nyugdíjasok egyre inkább lecsúsznak a társadalom egészéhez képest. Aki szeretné elkerülni a pénzügyi nehézségeket, neki még időben kell cselekednie! Van megoldás, de az idő előrehaladtával egyre nehezebbé válhat az út.

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a nyugdíj kalkulátorunk.

A sajtóban rendszeresen megjelennek különféle statisztikák az idősek anyagi helyzetéről. Azonban ezek gyakran ellentmondanak egymásnak: néha látszólag az derül ki, hogy a nyugdíjasok egyre jobban élnek, néha pedig éppen ennek az ellenkezője. Most utánajártunk, mire számíthatnak valójában azok az aktív korú dolgozók, akik a következő évtizedekben lépik majd át a nyugdíjkorhatárt. Bizonyos szempontból egyre jobbak a kilátásaik, más szempontok szerint azonban mind nagyobb a probléma.

Hogyan változott az idősek helyzete mostanáig?

Ahogyan bármely más társadalmi csoportnak, úgy az időseknek is nagyon változó az anyagi helyzete. Vannak közöttük igen szegények, és vannak, akik a társadalom leggazdagabbjai közé tartoznak. Ami a mai fiatalok/középkorúak szempontjából érdekes, hogy miként változott az idősek megoszlása az egyes jövedelmi kategóriák között. A javuló helyzet bizakodásra adhatna okot, a rosszabbodó trend pedig inkább óvatosságra inthet mindenkit.

Nyugdíjasok megoszlásának változása a jövedelmi kvintilisek között

Az ábra megmutatja, hogy 2010. és 2019. között milyen változások következtek be a nyugdíjasok jövedelmi helyzetét illetően. Látható, hogy 9 év is elegendő ahhoz, hogy érdemben átrendezze a korábban megszokott állapotokat. Az idősek 2015-ben érezhették a legkedvezőbbnek a jövedelmi viszonyaikat: ekkor tartoztak a legkevesebben a két legalacsonyabb jövedelmi ötödbe, illetve legtöbben a két legmagasabb kategóriába. 2019-re azonban a helyzet drasztikusan megváltozott: a nyugdíjasok 19%-a már a legszegényebb kvintilisbe esett, és egyúttal gyors csökkenésnek indult a magas jövedelműnek tekinthető nyugdíjasok aránya.

A jelenség magyarázata elsősorban a bérnövekedés és a nyugdíjemelés eltérő üteme. Az utóbbi évtizedben jellemző volt a bérek inflációt bőven meghaladó növekedése, míg a nyugdíjak körülbelül a hivatalos inflációval emelkedtek. Ennek következtében a két csoport helyzete egyre inkább szétvált: az idősek bevételei elszakadtak a bérek színvonalától.

Mennyi pénzből kell majd megélnünk idősként?

Amint említettük, az idősebb generáción belül is nagy különbségek tapasztalhatók. A KSH statisztikái arra is kitérnek, hogy pontosan mennyi jövedelemmel rendelkeznek a nyugdíjasok. Ezek túlnyomó részét az állami öregségi ellátás teszi ki, de az idősek egy része munkát is vállal, amiből származik némi jövedelemkiegészítése. A pontos adatokat az alábbi ábra szemlélteti.

Nyugdíjasok egy főre jutó jövedelmi a jövedelmi kvintilisek szerint

A számok időbeli emelkedése valóban megmutatja a nyugdíjemelések (nominális) hatását. Más kérdés, hogy vásárlóértéken ebből mennyit érzékelhetnek az idősek: hiszen a nyugdíjasokat érintő infláció jellemzően magasabb, mint a társadalom egészére vonatkozó hivatalos áremelkedés. Mindenesetre az látható, hogy a legszegényebb nyugdíjasoknak fejeként átlagosan havi 50 000 forintos bevételből kellett megélniük 2019-ben, a középmezőny kb. havi 100-150 000 forintból gazdálkodhatott, a magas jövedelműek pedig fejenként 265 000 forintos jövedelemmel rendelkeztek.

Mennyi pénzt költenek el havonta az idősek?

A Statisztikai Hivatal azt is megvizsgálta, mennyi pénzt fordítanak különböző kiadásokra a nyugdíjasok. Ezt a mérést a nemzetközileg is alkalmazott módszertan, az „egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása” (COICOP) alapján végezték. A részletes nyilvántartás a KSH honlapján megtekinthető, itt csak az összesített eredményeket mutatjuk be.

Nyugdíjasok egy főre jutó kiadása a jövedelmi kvintilisek szerint

Egyből észrevehető, hogy az idősek kiadásai szorosan együtt mozognak a bevételeikkel. Másképpen fogalmazva a nyugdíjasok zöme mindig elkölti a jövedelme túlnyomó részét, azaz hónapról hónapra él. Az is előfordul, hogy némelyik csoport többet költ, mint amennyi hivatalos bevétele származott. Ez valószínűleg arra utal, hogy közülük sokan a családjuk támogatására szorulnak. Érdemi megtakarítást csak a leggazdagabb csoport tud felmutatni: ők az egyedüliek, akik a bevételeiknek több mint 10%-át félretették 2019-ben. A legszegényebb réteg ezzel szemben elköltötte a bevétele 98%-át: havi 50 000 forintból 49 000 forintot.

Hogyan lehet elkerülni az időskori szegénységet?

A mai aktívak anyagi helyzete tehát várhatóan drámaian rosszabbodni fog, amint nyugdíjba vonulnak. Mai realitás szerint az utolsó jövedelmük kb. 50%-ából kellene majd megélniük idős korukban. Nem véletlenül mutatja meg minden felmérés, hogy a magyarok aggódnak az időskori pénzügyeik miatt. Az egyetlen megoldás a probléma elkerülésére, ha valaki még aktív korában felhalmoz egy komolyabb nyugdíjcélú megtakarítást. Kellően korán elindítva akár havi 20-30 000 forintból is megvalósítható a cél, de a döntés hosszadalmas halogatásával már egyre több pénzt kellene félretenni.

Mikor érdemes elkezdeni a nyugdíjcélú megtakarítást?

A 65 év felett még várható élettartam átlagosan 16-18 év is lehet, így ennyi időre kell gondoskodni az állami nyugdíj kiegészítéséről. Ha valaki 100 000 forintos kiegészítést céloz meg, akkor nagyságrendileg 20 millió forintos tőkére lesz szüksége idős korára. Ez az összeg 25 éves korban kezdve 18 000 forintból is felépíthető, de 35 éves kortól is „csak” havi 29 000 forintos megtakarítást igényel. Ellenben aki 45 éves koráig vár a döntéssel, ő már csak havi 52 000 forintból tudná megvalósítani ugyanezt a célt. A válasz tehát az, hogy a nyugdíjcélú megtakarítást a lehető legkorábban éri meg elindítani! Most 20%-os (legfeljebb évi 280 000 forintos) állami támogatás is igényelhető a nyugdíjcélú megtakarításokra!

Nézd meg a kalkulátor segítségével, hogy neked mennyi pénzed gyűlne össze idős korodra!

Nyugdíj-megtakarítás kalkulátor
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
  • 20%-os (max. 130 ezer Ft-os) adóvisszatérítés
  • 10 éves átlaghozam a múltban 6,5%,
    (reálhozam 2,7%)!
A pontosabb kalkuláció érdekében kérjük válaszolj a következő kérdésre:

ENNYI PÉNZED LESZ
MIRE NYUGDÍJBA MÉSZ
A részletes eredményeidet
e-mail-ben küldjük el
  • Megtudhatod számodra melyik a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ.
  • Megtudhatod mennyi állami támogatást kaphatsz és tájékoztatunk a felmerülő költségekről.
KÉRD RÉSZLETES
EREDMÉNYEIDET EMAIL-BEN!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre
Bankmonitor
Kapcsolódó tartalmak
Mire jó a pénzügyi tudatosság? Egyszeregy egyetemistáknak

Sokan már attól megijednek, ha számokkal és különféle pénzügyi fogalmakkal találkoznak, pedig a tudatosság nem pusztán az egészségünknek, a mentális állapotunknak és az elménknek tehet jót, hanem a pénztárcánknak is. Megijedni...