A lejárt lakástakarék buktatója – Erre figyelj a felhasználásnál!

A lejárt lakástakarék buktatója – Erre figyelj a felhasználásnál!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-11-07 Frissítve: 2021-08-06
 

„Van jelenleg is lakástakarékom a Fundamentánál, ami már lejárt, de még nem használtam fel. Köthetek egy újat? Egy nagyobb összegű hitelt is felvettem lakáscélra. Ezt lejárat után a lakástakarékban összegyűlt megtakarítással szeretném előtörleszteni. Mik a lehetőségeim?” A kérdés a Bankmonitor egyik érdeklőjétől érkezett, szakértőnk pedig most meg is adja rá a választ.

Először is a kérdés első részét tennénk tisztába. Az érdeklődőnk esetében hiába, hogy lejárt a lakástakarék, attól még élő szerződésről van szó, hiszen nem lett felhasználva a megtakarítás. A szabályok pedig úgy szólnak, hogy egy adószámmal egyszerre csak egy élő lakástakarék szerződésben lehetünk kedvezményezettek, tehát nem nyithatunk egy új állami támogatással járó lakástakarékot.

Ugyanakkor általánosságban érdemes tudni, hogy akárhány éves lakástakarékot is kötöttünk is, a maximum 10 éves lejárati időig felhasználás nélkül a lakástakarék-pénztárnál parkoltathatjuk a pénzt. Ekkor, ha tovább fizetjük a megtakarítást az állami támogatás és kamat is jár a pénz után, ha további befizetés nélkül hagyjuk bent a megtakarítást, akkor csak a kamat jár utána. A díjjal járó szerződésmódosítással (vagyis a futamidő meghosszabbításával) akkor szükséges élnünk, ha a lejáratkor a magasabb szerződéses összegű lakástakarékhoz járó lakáskölcsönre is igényt tartunk.

Egyszerre több lakástakarékot nyitni pedig csak úgy van lehetőségünk, ha kedvezményezettként valamely közeli hozzátartozónkat (szülő, nagyszülő, gyermek, unoka, testvér, házastárs) adjuk meg, akinek még nincs lakástakarékja. Ilyen esetben a szerződő azt vállalja, hogy fizeti a lakástakarékot havonta, a lejáratkor pedig a kedvezményezett dönti el, hogy mire használja fel a pénzt, így felajánlhatja bármely másik közeli hozzátartozó lakáscéljára is. Tehát megtöbbszörözhető a megtakarítás összege, hiszen ezzel a módszerrel annyiszor lehet megkapni a maximum évi 72 ezer forintos támogatást, ahány szabad adószámmal rendelkező családtagunk van.

Nagyon jó irány a kérdezőnk esetében, hogy a hitelének az előtörlesztésen gondolkozik, hiszen ez jelentős pénzügyi előnnyel jár a számára. Ugyanakkor egyéb lakáscél hiányában azt javasoljuk, hogy már most törlessze be a lakástakarékját a hitelébe. Amennyiben lehetőség van rá a lakáshitel teljes futamideje alatt érdemes lakástakarékot fizetni és a lejáró összegekkel előtörleszteni a hitelt.

Ráadásul minél hamarabb élünk az előtörlesztési lehetőséggel a hitelnél, annál jobban járunk, hiszen ezzel a tőketartozását csökken, és jelentős kamatot spórolunk meg a hitel lejáratáig. Több lakástakarék felhasználásával akár odáig is el lehet jutni, hogy a 30%-os állami támogatásnak köszönhetően a hitel rendkívül kedvezővé, adott esetben teljesen ingyenessé válik.

A lakáshiteleknél elő- és végtörlesztés esetében felszámolható díj maximális mértékét pedig jogszabály korlátozza, amely jelenleg 1,5-2% lehet a visszafizetett összegre vetítve. Ez például egy 4 éves, havi 20 ezres lakástakarék betörlesztése (1,2 millió forint) esetében 18-24 ezer forintot jelent.

A következő kalkulátorral a legjobb lakástakarékot is megtalálhatod!

Kamatbónusz
29 000 Ft-tól 4 342 500 Ft-ig
Bankmonitor
A várhatóan legkedvezőbb ajánlatok
Most kamatbónusszal
gyűjthető össze lakás célra.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi szabályzatba és az Online Lakástakarék Pénztár promóciós szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hiba történt

     

    Hirdetés
    Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

    És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

    Hirdetés