Késik az otthonfelújítási támogatás, kijött az új szuperállampapír, a román nyugdíjak közelítik a magyart

Késik az otthonfelújítási támogatás, kijött az új szuperállampapír, a román nyugdíjak közelítik a magyart
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-06-02
 

Szinte biztosan tudható, hogy némi késéssel indul csak el az Otthonfelújítási Program, ami azt jelenti, hogy kicsivel több ideje lesz felkészülnie azoknak, akik szeretnének lecsapni a remek lehetőségre. Érdemes gyorsan lépni, mert a rendelkezésre álló forrás várhatóan hamar elfogyhat. A héten publikálták az új MÁP Plusz állampapír kondícióit is, ami azért érdekes, mert a korábbi változat már nemigen volt versenyképes. A Bankmonitor szakértői szerint a román nyugdíjak gőzerővel zárkóznak fel a magyar nyugdíjak mellé, ami annak is köszönhető, hogy egy átfogó nyugdíjkorrekció keretében hamarosan csökkenteni fogják a nyugdíjak közötti aránytalanságokat. 

Szinte biztosan késik az Otthonfelújítási Program indulása

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye alapján a kormány a következő ülésén dönthet az otthonfelújítási támogatás végleges feltételeiről. Ez azonban azt is jelentheti, hogy a program az eredetileg tervezett június 3-ai induláshoz képest valamelyest csúszhat. Érdekel, tovább olvasom…

Mit tud az új MÁP Plusz? Megveri a többi állampapírt?

Június 3-tól megújul a Magyar Állampapír Plusz állampapír: a befektetés kamatát érdemben megemelték, 5 év alatt az éves átlagos hozam így 6,73% lesz. Felmerül a kérdés, hogy mennyire borítja fel az új befektetési lehetőség az állampapírpiacot. Milyen időtávon érdemes az új MÁP Pluszt választani, és mikor éri meg jobban egy másik lakossági befektetés? A Bankmonitor szakértői ezeket a kérdéseket járták körbe. Érdekel, tovább olvasom…

Rejtett bankszámla költségek: Mire figyelj bankváltás előtt?

Ha szemet vetettél egy vonzó ajánlatra, drágállod a mostani banki költségeidet, érdemes körülnézni és megismerni az aktuálisan elérhető legjobb bankszámlákat. Napjainkban már számos modern, a digitális megoldásokhoz illeszkedő bankszámla érhető el, amelyek között akár teljesen ingyenes használatot biztosító ajánlatokat is találhatunk.

Mindemellett a bankszámla már akár online, a kanapé kényelméből is megnyitható, és az egyszerűsített bankváltásnak köszönhetően amiatt sem kell aggódni, hogy a folyamat költséges, vagy túlságosan időigényes lenne. De hogyan érdemes kiválasztani a legjobb bankszámlát? Milyen költségelemek merülhetnek fel? Hogyan hasonlítsuk össze őket? Nézzük meg! Érdekel, tovább olvasom…

Gyermekcélú megtakarítás: így gyűjts össze 10 millió Ft-ot!

Két dolog, amire igazán szüksége lesz gyermekednek: iskoláztatás és saját otthonhoz jutás. A felsőfokú tanulmányokat azonban mind többször saját zsebből kell megfinanszírozni, hiszen évről évre csökken azok száma, akik ingyenesen jutnak képzéshez. De a technikai fejlődéssel megjelenő új szakmák elsajátításához is sokszor csak fizetős kurzusokon keresztül lehet hozzájutni. Egy-egy szemeszter pedig sokszor milliós nagyságrendű tandíjat jelent. Amennyiben időben gondolsz erre, akkor hosszútávon, hónapról hónapra kis tételekben összegyűjtheted a kívánt összeget úgy, hogy ne kelljen majd a későbbiekben mélyen a zsebedbe nyúlnod. Erre alkalmas például egy megtakarításos életbiztosítás. Érdekel, tovább olvasom…

Előnyök és hátrányok: mit tud egy szabad felhasználású jelzáloghitel?

Egy szabad felhasználású jelzáloghitellel az igényelt összeg rugalmasan, bármire felhasználható, vagyis nincs megkötés, hogy mire költöd a pénzt – legyen az lakásfelújítás, korábbi tartozások visszafizetése, autóvásárlás, egy új vállalkozás beindítása, vagy akár egy régen dédelgetett álom megvalósítása. Érdekel, tovább a cikkre…

Érdemes aranyat tartani egy befektetési portfólióban?

Sokszor hallhatjuk hétköznapi beszélgetések alkalmával, hogy az arany mindig „tuti” befektetés. A mellette felhozott fő érvek között általában a hozampotenciál és a biztonság szerepelnek. De vajon tényleg jó befektetés az arany? Milyen tévhitek övezik, és döntéshozatal előtt milyen szempontokat kell mérlegelni? Most ezt a témát járjuk körül. Érdekel, tovább olvasom…

Nyaralót vennél hitelből? Mutatjuk a lehetőségeket és a buktatókat!

Nyaralót, hétvégi házat vagy apartmant vásárolnál részben lakáshitelből, akkor készülj fel arra, hogy nem minden esetben, illetve nem minden pénzintézetnél fog működni a dolog. Először is nagyon fontos, hogy pontosan milyen típusú ingatlanról is van szó, ez nagyban meghatározza majd a lehetőségeidet. Ha nyaraló, hétvégi ház, üdülő vagy éppen apartman besorolású az adott ingatlan, akkor a bankok kb. fele hitelezi majd meg a vásárlát, ha pedig tanyáról van szó, akkor a Bankmonitor szakértői szerint egy bank jöhet csak szóba jelenleg. Természetesen vásárolhatsz nyaralónak családi házat is, ami annyiban mindenképpen szerencsés, hogy egy minden bank hitelezni fogja lakáscélú jelzáloghitellel. Érdekel, tovább olvasom…

Románia a nyugdíjak terén is utolérheti Magyarországot?

Gyakori téma a magyar sajtóban, hogy egy-egy kiragadott gazdasági mutatószám tekintetében éppen hogyan alakul a verseny hazánk és keleti szomszédunk között. Most átfogóan megvizsgáltuk, hogy milyen helyzetben vannak a nyugdíjasok Magyarországon, illetve Romániában. Érdekel, elolvasom…

Kérd részletes
eredményeidet email-ben!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Hamarosan elküldjük neked a kalkulációd eredményeit
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
0 Ft
ennyi pénzed lesz
mire nyugdíjba mész
A részletes eredményedet
e-mailben fogjuk elküldeni számodra!

Szeretnéd megtudni:
  • Hogyan lesz ennyi pénzed nyugdíjas éveidre?
  • Hogy melyik számodra a legmegfelelőbb: nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ?
  • Illetve, hogy mennyi állami támogatást kaphatsz?
Bízd magad független szakértőinkre!

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés